Hirdetmények

Hirdetmények:

  • Értesítjük falunk idős korosztályú lakosságát, valamint karanténról kifolyólag vagy egyéb komoly okból mozgásukban korlátozott személyeket, hogy
    hétköznapokon 8:00 és 12:00 óra közt a községi hivatal bármely telefonszámán –
    vagyis az 5582151 és a 0917/401272 számokon hívhatnak bennünket.
    Az alapvető élelmiszerek vagy egyéb szükséges dolgok házhozszállítását a koronavírus okozta járvány alatt a községi hivatal megszervezi azoknak a
    rászorulóknak, akiknek nincs helyben családtagjuk vagy egyéb segítségük.

    Továbbá kérünk minden személyt, akire az érvényben lévő karantén-intézkedések vonatkoznak, hogy tartsák be azokat, tehát ne hagyják el otthonaikat, ellenkező esetben büntetésre számíthatnak!

  • Tisztelt Lakosság! Értesítjük Önöket, hogy a központi válságstáb holnaptól (március 30.) további üzletek és elárusítóhelyek nyitvatartását engedélyezi Szlovákiában: szemészet, STK-EK szolgáltatások, ügyvédi és közjegyzői irodák, lízingcégek, kerékpárszerviz és kerékpárszaküzlet, számítástechnikai szaküzlet és szerviz, kertészeti bolt (gazdabolt), festéküzlet (építészeti szaküzlet), méteráru, vízvezetékszerelő-szolgáltatás, vaskereskedés, gyűjtőudvarok és kulcsmásolók.
  • Értesítjük a lakosságot, hogy Janka Skalová a Svet zdravia és a ProCare kórházhálózat járványszakértője határozottan javasolja az anyagból készült védőmaszk gyakori mosását, hogy az higiéniailag is alkalmas legyen. Személyenként 1-2 arcmaszk elég naponta, amely(ek)et minden este 60 Celsius-fokon szükséges kimosni. Emellett fontos a maszk vasalása is.
  • Értesítjük a lakosságot, hogy a Szlovák Püspökkari Konferencia március 20-i döntése értelmében nyilvános szentmise március 31-ig nem mutatható be Szlovákiában. Az Egyházi Törvénykönyv és a Katolikus Egyház Katekizmusa szerint a rendkívüli állapotra való tekintettel felmentést adhatnak a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól, így a felmentést meg is adják. Biztatják a híveket arra, hogy mindenki töltsön kellő időt imádsággal – a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével vagy más imával – (egyénileg vagy a családban).
  • A Jednota Szupermarket vezetője tudatja a lakossággal, hogy a
    válsághelyzetre való tekintettel visszavonásig az üzlet módosított
    nyitvatartással fog működni, mégpedig:
    hétfőtől péntekig 6.00 – 16.30
    szombaton 6.00 – 12.00
    vasárnap pedig zárva tart.
  • A Nagyszombat Megyei Önkormányzat válságstábja ingyenessé tette a településközti járatokon (az SAD DS Rt. tömegközelekedési vállalat autóbuszai) az utazást. A járművekre mindössze a hátsó ajtón lehet felszállni száj- és orr eltakarása után, továbbá a sofőrök mögötti székekre nem lehet leülni.
  • A Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal Dunaszerdahelyi Járási Osztálya kéri azokat a személyeket, akiknek megszűnt a munkaviszonyuk, hogy a bejelentkezést a munkaügyi hivatalba ne
    személyesen intézzék. Ebben a rendkívüli helyzetben személyes bejelentésének tekintik az email-ben vagy postán elküldött kérvényeket, amelyeket 7 napon belül beküldenek. További kérdések esetében hívják a 031/2440999-es telefonszámot, vagy írjanak a ds@upsvr.gov.sk email címre.
  • Tudatjuk a lakossággal, hogy az önkéntesek által varrott védőmaszkok a készlet erejéig szabadon igényelhetők telefonon a Községi Hivatal telefonszámain: 031/5582151 es 0917 401272. A község alkalmazottai jelentkezési sorrendben kiszállítják azokat. Ezután is szívesen vesszük önkéntesek jelentkezését védőmaszkok varrására. Továbbá tudatjuk a 80 év feletti lakosainkkal, hogy amennyiben nincs hozzátartozójuk, aki a legszükségesebb élelmiszert illetve a gyógyszereit megvásárolná részükre, ezen igényüket jelezhetik a községi hivatalban.
  • Tanácsok kézzel varrt szájmaszk használata esetébenAki kézzel varrt szájmaszkot használ, az első lépés mikor megkapja hogy KIMOSSA és KIVASALJA, fertőtlenítés céljából.
    A maszkot nem fogdossuk meg kívülről, belülről és mindig csak alapos KÉZMOSÁS után helyezzük fel. Mindig óvatosan a fülecskét megfogva helyezzük fel az arcunkra. Megigazítjuk hogy az orrunkat is eltakarja. A maszkot ezután nem igazgatjuk, illetve vesszük le majd tesszük fel. Ha hazamentünk alaposan mossunk kezet, majd távolítsuk el a maszkot, úgy hogy a külső fele érintkezhetett a vírussal, szóval rögtön fertőtlenítsük vagy mossuk ki.
    Fontos hogy a vírus bekerülhet a szervezetbe nemcsak szájon, de a szem/ orr/ fülön keresztül is, ezért NAGYON FONTOS a KÉZMOSÁS.
  • A RegioJet értesíti utasait, hogy a vonataira védőmaszk nélkül tilos felszállni. Akinek nincs arcmaszkja, annak az orr és száj eltakarására alternatív megoldásokat szükségeltetik alkalmaznia (pl. sál, kendő, stb.). Amennyiben az utas valamilyen módon nem takarja el a száját, orrát, akkor őt a tömegközlekedési eszközre nem engedik fel.
  • A Svet zdravia dunaszerdahelyi kórházában a koronavírus-járvány miatt az alábbi intézkedéseket foganasították:
    – A bejárati ajtók lezárása, kivételt képez az ún. Főbejárat (B-rendelőintézet), ami a Dr. Max gyógyszertár felől van. Ez az ajtó 5.30 és 18.3 0 között tart nyitva a betegek és a kórházlátogatók részére.
    – 18.30 óra után a kórházba a sürgősségi betegfelvételnél lehet bejutni, ahol az ajtó ugyan zárva van, de a csengő megnyomásával jelezhetik ottlétüket.
    – A gyermek sürgősségi betegfelvételre 16.00 óra után az A-rendelőintézetnél lehet bejutni (VITAL üzletnél).

További intézkedések:
– Szigorúan tilos a látogatás a kórház fekvőbeteg-ellátó osztályain.
– A kórházi munkahelyeket védőfelszereléssel látják el.
– A tervezett műtétek elhalasztása (Cél: a COVID19-fertőzés gyanújával érkezőkre való felkészülés).

Az intézkedések visszavonásig érvényesek.

  • A Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség tekintettel a koronavírus-járvány terjedésére kéri az ügyfeleit, hogy kerüljék az Ügynökség kirendeltségeinek személyes felkeresését. Továbbá kérik, hogy az ügyintézést elektronikus postafiók, e-mailek és postai szolgáltatások igénybevételével bonyolítsák le. További információkat találhatnak a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség hivatalos honlapján: www.apa.sk.
  • A Szlovákiában uralkodó koronavírusjárvány-veszélyre való tekintettel az üzletekbe kizárólag csak szájmaszkban lehet belépni. Akinek még nincs védőmaszkja, annak is szükséges valamilyen módon – sál, zsebkendő, stb. – eltakarnia a száját és az orrát. A vásárlóknak továbbá ajánlott a kesztyű használata.Az elárusítók korlátozhatják az üzlethelyiségben tartózkodó vásárlók létszámát.
  • A Nyárasdi Községi Hivatal a kihirdetett rendkívüli állapot ideje alatt módosított ügyfélfogadással fog működni – hétfőn, kedden, szerdán és
    pénteken 8.00 órától 11.00 óráig. Kérünk mindenkit, tartsák tiszteletben az ügyfélfogadási időt és ügyeiket intézzék telefonon, interneten, e-mailen.
    Lehetőleg csak a halaszthatatlan ügyekkel keressék fel személyesen a hivatalt.
    Kérjük, hogy a hivatalba egyesével, csak eltakart arccal (szájmaszk, sál, kendő vagy egyéb más módon) lépjenek be. Továbbá kérjük a
    lakosságot, hogy az üzletekbe, postára, gyógyszertárba is csak eltakart
    arccal (szájmaszk, sál, kendő vagy egyéb más módon) menjenek be. 
    Megértésüket köszönjük. Védjék magukat, de védjék embertársaikat is!
  • A Szlovák Posta értesíti a lakosságot, hogy koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében intézkedéseket rendelt el. A helyi kirendeltség kéri az ügyfeleit, hogy a postán a szájmaszk viselése kötelező. Amennyiben az ügyfeleknek nincs védőmaszkjuk, az ügyintézés során kötelező az orr és a száj eltakarása (pl. zsebkendő, sál).
  • A dunaszerdahelyi Közös Építészeti Hivatal értesíti a lakosságot, hogy a kihirdetett országos válsághelyzetre való tekintettel a Közös Építészeti Hivatalban a rendelet visszavonásáig nem lesz ügyfélfogadás. Ezenkívül nem lesznek megbeszélések és helyszíni szemlék sem.
  • Nyárasd Község Önkormányzata tudatja a lakossággal, hogy március 15-től zárva tartanak a játszóterek valamint a sportpályák is községünk területén. Ajánljuk, hogy a lehető legkevesebbet tartózkodjanak nyilvános helyen, kerüljék a csoportosulásokat, anyaggal, házilag készített maszkkal esetlegesen sállal védjék arcukat, amennyiben nincs gyárilag készített maszkjuk, amelyből napok óta hiány van. Továbbá kérjük az önkéntesek jelentkezését védőmaszkok varrására, mivel az önkormányzat kapott ajándékba anyagot erre a célra. Az önkéntesek jelentkezhetnek a 031/5582151-es vagy a 0918 816 459-es telefonszámokon.
  • A helyi PARACELSUS vezetője kéri a vásárlókat, a pácienseket, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként 2020. március 16-tól, hétfőtől a nyárasdi gyógyszertárban vegyék figyelembe a következő óvintézkedéseket, amelyek az Önök és az alkalmazottak biztonsága, egészsége érdekében lépnek érvénybe:
    1. A betegforgalmi részben mindössze annyi jelenlévő (vásárló, beteg) tartózkodhat, ahány gyógyszerkiadó-hely működik: mindig 1 jelenlévő (vásárló, beteg) egy pénztárnál. A kiszolgálásra várakozókat arra kérik, hogy a gyógyszertár bejárata előtt várakozzanak.
    2. A gyógyszertár a nap folyamán rövid időre zárva tarthat a szükséges fertőtlenítési tevékenység elvégzése miatt.
    3. Kérik, hogy a gyógyszerészektől tartsák meg a megfelelő biztonságos távolságot. Ha lehet, a pult minél kisebb felületét érintsék és feleslegesen ne fogdozzák össze a gyógyszereket, táplálékkiegészítőket.
    4. A gyógyszerellátás e krízishelyzetben nem akadálymentes, zavartalan. Bizonyos gyógyszerek, fertőtlenítők, egészségügyi tartozékok és védőmaszkok már most hiánycikkek vagy nehezen elérhetőek. Ezekből törvényből kifolyólag jogukban áll limitálni az egy embernek kiadható mennyiséget. Köszönik a megértést.

    A helyi gyógyszertár munkatársai kérik a vásárlóit, hogy legyenek fegyelmezettek, toleránsak, megértőek velük és egymással szemben egyaránt. Ők igyekeznek mindent megtenni embertársaik egészségéért. Zárszóként köszönik mindazt, amit megtesznek ezen kérésekből.

    Mindenki vigyázzon egymásra és önmagára!

    A gyógyszertár munkatársai előre is köszönik a megosztást.

 
  • Értesítjük Önöket, hogy Nagyszombat Megye Önkormányzatának alábbi honlapján minden fontos információ megtalálható a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban: zdravazupa.sk
  • Fontos közlemény! Dr. Almási Tamás körzeti orvos értesíti a tisztelt lakosságot, hogy tekintettel a jelenleg érvényben lévő, legmagasabb szintű korlátozásopkra, kérjük, tartsák be a következő ajánláskokat:
    1. kérjük, receptjeiket igényeljék elektronikus úton (e-recept)
    2. Amennyiben enyhék a tüneteik, mérlegeljék a körzeti rendelő látogatását
    3. használják ki a telefonos konzultáció lehetőségét
    4. amennyiben az utóbbi 14 napban járt bármilyen országban a Szlovák
    Köztársaság területén kívül, kérjük, személyesen NE jelentkezzen a rendelőben! Telefonon értesítse körzeti orvosát. Az ilyen személy, illetve hozzátartozói kötelesek 14 nap karanténban maradni. Betegszabadságra jogosultak. Amennyiben a kötelező karantént megszegik, 1659,-€ büntetésre számíthatnak.
  • A Dunaszerdahelyi Járási Hivatal értesíti a nyilvánosságot, hogy a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal épülete 2020. március 11. 12:00 órától 2020. március 13. 16:00 óráig a nyilvánosság számára zárva tart. A Hivatal kéri ügyfeleket, hogy a hivatal felé intézett kommunikáció más formáját használják – elektronikus, telefonos vagy postai út. Az aktuális helyzet értékelése után a további eljárásról 2020. március 16-án tájékoztatjuk a nyilvánosságot.
    Elérhetőség: www.minv.sk <http://www.minv.sk/> –– okresné úrady – Trnavský kraj – Dunajská Streda.
  • A Nagyszombati Adóhivatal értesíti a lakosságot, hogy a Szlovákiában kialakult helyzetre – koronavírus-járvány megelőzése miatti szigorú intézkedések – való tekintettel a 2019. évi adóbevállások benyújtására kizárólag az adóhivatalban (Adóhivatal dunaszerdahlyi és somorjai kirendeltségei) lesz lehetőség.
  • Kérjük azon személyeket, akiknek közérzetük nem megfelelő, légúti tünetei(k) (pl. száraz köhögés) vannak, lázasak vagy fertőzött országokból származókkal léptek kapcsolatba (pl. koronavírus-járvány), esetleg ők maguk tértek haza fertőzött vidékről, hogy szükségtelenül ne hagyják el otthonaikat, s hívják a következő telefonszámok valamelyikét, ahol útmutatást kapnak arról, mitévők legyenek:
    – körzeti orvos rendelője: 031/5582280,
    – segélyhívó szám: 112,
    – sürgősségi orvosi-, mentőszolgálat: 155,
    – dunaszerdahelyi Regionális Közegészségügyi Hivatalnak a járvány témájával foglalkozó telefonos központja a Dunaszerdahelyi járásra 0910/459 200.

 

  • A községi hivatal értesíti a lakosságot, hogy az FCC vállalat ezentúl a kukák mellől csak az általuk megjelölt zsákban szállítja el a kommunális hulladékot, ami nem fért a tárolóedénybe. Ilyen zsák megvásárolható a helyi kultúrházban 1€/ darab áron.